Forrás: Hódi Tóth József

Télálló jukkák

A FÉNY ÉS FORRÓSÁG KÖVETEI

Yucca angustissima

Ott, ahol a Dallas című végeérhetetlen tévésorozat játszódott, igencsak megritkulnak a Floridától odáig tartó dús szubtrópusi erdők. Ha tovább megyünk nyugatra, a Texas-szal szomszédos Új-Mexikó már jellegzetesen félsivatagi-sivatagi vidékein törzses és törzs nélküli, szomjazásukban is bizarr gyönyörűvé formálódott jukkák (magyar nevük pálmaliliom, nem pedig a teljesen hamis "pálmajukka") szürkéskék levélrozettái. Gömbös, zöldessárga, krémsárga, nyersfehér vagy éppen bordó futtatású virágaik bólogatnak a forró, száraz szélben. Még nyugatabbra, Arizona dombos-hegyes vidékein, majd Kalifornia, Nevada, Utah és Colorado kopár fennsíkjain és a belőlük minden átmenet nélkül "kiugró", vöröslő sziklákon 100-300 milliméter csapadékkal is beérő jukka-aszketák küzdenek az életért.

Ha tél közepén vetődünk arra, vastag hótakarót, csonttá fagyott növényeket találunk. A Kanadábó1 dél felé induló hideg hullámok akadálytalanul jutnak le idáig és ki gondolná? - a miénkénél lényegesen délibb fekvés ellenére három-öt hónapig tart a té1, mínusz 15-mínusz 30 fokos, hetekig változatlan fagyokkal. Akár a szárazság időtartamát, akár az éves csapadék mennyiségét, akár a nyári meleg tartósságát, akár a té1 szigorát hasonlítjuk össze a mi klimánk megfelelő adataival, azt látjuk, hogy az amerikai Délnyugat ("Vadnyugat") növényvilága kegyetlenebb megpróbáltatásokat kénytelen elviselni, mint a mi őshonos növényeink.

Ez a körülmény adja meg a lehetőséget, hogy annak a tájnak az esztétikai esszenciáját a mi kertjeinkben is megjelenítsük és legszebb növényeibő1 kevés gondozást, öntözést meg egyáltalán nem igénylő kompozíciókat varázsoljunk.

Jukkák eredetileg csak Közép- és Észak-Amerikában élnek. Legközelebbi rokonaik az afrikai Dracaenák, az ausztráliai Cordylinék, de az atyafiság tagiai az íriszek, az amarillisz, sőt a Sanseveriák is. Jukkákat Európába először az angolok hoztak be (1706), Magyarországra német közvetitéssel kerültek. A többes szám tulajdonképpen indokolatlan, mert a XX. század 20-as éveiig csupán egyetlen faj, a "temetői", de árokpartokra, előkertekbe is gyakran ültetett Yucca filamentosa került be a mai Magyarország területére. A trianoni határokon kívül a dalmát tengerpart magyar tulajdonú nyaralóinak kertjeiben (is) sokan neveltek egy szubtrópusi származású (USA, Georgia állam) meglepően jó télálló, törzset nevelő jukkát, ez a Yucca recurvifolia. Az odahagyott tengerparti nyaralókbó1 sokan mentettek át Somogy és Baranya kertjeibe, temetőibe példányokat, amelyek ott is helytálltak: 1-2,5 méter magas példányokkal is találkozni. Újabban – ha a magasodó törzsrő1 nem szedik le a leszáradó, védelmező levélszoknyát – ez a szivós, de vízigényesebb jukka az ország északi felén is bizonyítja, hogy méltatlanul hiányzott eddig kertjeinkből.

Ugyancsak kívül esik ma már határainkon a másik korai jukkahonositási színhely, Malonya (ma Mlynanin, Szlovákia). A „virágos gróf", Ambrózy Migazzi István telepítette oda, a nevéhez fűződő arborétum létesitésekor az első sivatagi származású, keskenylevelű jukkákat – átütő sikerrel. Később a Jeli Arborétumba is hozott belőlük. Az ő nyomdokain a XX. század 70-es éveitő1 dr. Debreczy Zsolt és dr. Rácz István botanikus-dendrológusok húsznál több faj és változat magiát hozták be az országba. Azóta ezek a növények szivósságukkal és magas díszértékükkel kivívták a gyűjtők és mind több növénybarát elismerését. Bár még ma sem számítanak tömegnövénynek, de már nem lehetetlen hazai kertészetben is hozzájutni fiatal peldányaikhoz.

Bizonyosra vehető, hogy az ország mindazon helyein, ahol kőtörmelékes, sziklakibúvásos, sovány talajok vannak, nagy jövő vár rájuk. Az Alföld homok borította, forró nyárban szárazsággal küszködő vidékein is ideális növények. A ritkán látogatott, és/vagy öntözési lehetőség nélküli hétvégi telkek tulajdonosai ezen növények segítségével felhagyhatnak a vízigényesebb fajok megtartásért folytatott reménytelen küzdelemmel. A hasonló igényű és nagy díszértékű télálló kaktuszokkal, szárazság- és hidegtűrő amerikai ciprusfajokkal és az európai mediterránnak kertjeinkben már régen megszokott cserjéivel és évelőivel (1evendula, cipruskák, zsályák, kövirózsák, varjúhájak, cerastiumok és társaik) együtt különlegesen szép, félsivatagi-mediterrán kert építhető.

Egyértelmű, hogy biztos helyük lesz a jövő magyar kertjeiben.

 

Hódi Tóth József

 

Legújabb termékeink