Forrás: Hódi Tóth József

 

KERTÉSZKEDŐKNEK
HÁNYFÉLE HIDEG VAN?
Közkeletű vélekedés, hogy dísznövényeink téli károsodását a hideg okozza. Erősíti ezt a hitet, hogy a szakkönyvek és a szakmai folyóiratok többsége legtöbbször fagykárokat emleget. Az pedig tetézi ezt a gondolkodásmódot, hogy a növények télállóságát és fagytűrését még a szakemberek is rendszeresen összekeverik, egymás szinonimájaként emlegetik, tűrőképességüket pedig legtöbbször úgy érzékeltetik, hogy megadják, milyen alacsony hőmérsékletet képesek elviselni. Megtévesztő, mondhatni teljesen félre vezető minden információ, amely ebbe az irányba visz.
Sarkos megfogalmazás, amit illik bizonyítani is. Nincs még túl messze, a kertészkedők, növénykedvelők emlékezetében minden bizonnyal maradandó nyomokat hagyott az 1995-96-os tél. Négy-öt hónapos hóborítás az ország túlnyomó részén. A hosszú és kemény fagyokkal tűzdelt periódusokat enyhébb, locspocs időszakok követtek. Az átlagosnak egyáltalán nem nevezhető telet a várthoz képest meglepően kevés kár jellemezte. Annál inkább tarolt a következő, 1996-97-es tél, amikor hóból-jégből, hidegből is kevesebb volt. A károk okaként kizárólag a hideget megjelölő szemlélet alapján a legmeglepőbb az volt, hogy számos olyan növény károsodott, amelyik az előző, sokkal keményebb telet minden gond nélkül átvészelte. Mondhatnánk, hogy ami történt, egyáltalán nem logikus. A dolog azonban úgy áll, hogy a tél károsító hatásairól és a hidegről egysíkúan ítélkező gondolkodás nem logikus: a növényeknek mindig �igazuk� van.
Magunkon is megfigyelhetjük, hogy két olyan napon, amikor -- mondjuk -- egyaránt mínusz 10 fok van, egészen mást mutat a hőérzetünk. Szikrázó napsütésben, amely általában nem csak hideg, hanem száraz levegővel is társul, sokkal kevésbé didergünk, mint nyirkos, ködös zimankóban. Az is sokszor megtapasztalt jelenség, hogy szélcsendben ugyanaz a hideg sokkal jobban elviselhető, mint erős szélben. A szél párologtató és hűtő hatása Alaszkában, Szibériában vagy Grönlandon élethalál kérdés. Ezt a hatást az említett helyeken chill-faktornak hívják, és pontos számításokkal alátámasztva az épületek, ipari komplexumok hőtechnikai méretezésénél és sok más vonatkozásban folyamatosan figyelembe veszik. A növények ugyanezt teszik sok-sok évmillió óta, mert ez volt és maradt életük záloga. 
Azt is sokan érezték már, hogy hűvös nyári esték tábortüzeinél hogyan pirosodik ki arcuk a közvetlenül sugárzó hőtől, miközben lehet, hogy hátukon a hideg szaladgál. A hőmérő ilyenkor 10-20 fok különbséget mutat a tűz felőli oldal és a �hőárnyék� között! Amikor kemény fagyban derült ég mellett tűz a nap, még nagyobb különbség alakulhat ki a növények nap felőli és árnyékban lévő oldala között. 
A felsorolt példákból jól látszik: a tél mint a növények próbatétele nem csak abból áll, hogy el kell viselniük az alacsony hőmérsékletet. Egyértelmű, hogy egészen mást jelent a növények fagytűrése, mint a télállóságuk.
A fagytűrés csak azt mondja meg, hogy átlagos évjáratban mekkora az a hőmérsékleti minimum, amelyet még károsodás nélkül visel el az adott növényféleség. Az átlagost itt hangsúlyozni kell, mert például egy hűvös, csapadékos évben a melegigényes, mediterrán származásúak egy nem különösebben hideg télben is sokkal kevesebbet bírnak, mint amennyiről a szakkönyvek szólnak. (Akadnak ugyan kivételek, de ennek okaiba most ne menjünk bele.)
A télállóság viszont azt mondja meg, hogy egy növény a mi klímánk telein előforduló összes károsító tényező (hideg, a szél hűtő, a szél és a napsütés szárító hatása, a hónyomás, a jég és az ólmos eső miatt kialakuló oxigénszegénység, a hirtelen és többször is beálló nagymértékű hőmérséklet-csökkenés és -emelkedés, továbbá mindezek legkülönbözőbb kombinációi) közepette mennyire képes károsodás nélkül túlélni a telet.
Nyilvánvaló, hogy lehet egy növény kitűnő fagytűrő, miközben nem télálló! Tipikus példák erre azok a hidegtűrő észak-mexikói agavék, jukkák és kaktuszok, amelyek szárazon tartva akár mínusz 25 fokig bírják a hideget, de az első télen elpusztulnak (kirothadnak), ha nedves talajban, fedetlenül akarjuk teleltetni őket. Más okból, de ugyancsak nem teljesen télállók a japán lomblevelű örökzöldek: hiába jó a hidegtűrésük, ha a téli napsütés és a száraz levegő, a száraz és hideg szelek szárító-perzselő hatása sokszor károsítja őket. Hasonlóan viselkednek a Himalája mindig párás hidegét jól tűrő, a napperzseléstől ott mindig vastag hóborítással védett fenyőfélék, amelyek nálunk sokszor másmilyen telet kapnak.
Mire megyünk azzal, ha ismerjük az említett különbséget fagytűrés és télállóság között? Nagyon is sokra! Ha tudjuk azt is, hogy -- különösen a messze földről hozzánk származott -- növények milyen teleken mennek keresztül eredeti élőhelyükön, akkor a kerten belüli helyük jó megválasztásával sokat tehetünk azért, hogy károsodásukat elkerüljük.
Az összes olyan lomblevelű örökzöld számára -- az Osmanthusoktól a Hebekig, a babérmeggytől az örökzöld boroszlánokig és bangitákig --, amelyek érzékenyek a téli napsütés perzselő hatására, a szárító hideg szelekre, olyan helyet válasszunk a kertben, ahol télen árnyékolja őket valamely nagy termetű örökzöld fenyőféle, amely egyúttal a szelet is megszűri védenceink számára. A sárga színváltozatú örökzöld cserjék és fenyőfélék legtöbbje különösen nehezen viseli a napsütést hidegben. A téli nedvességre érzékeny pozsgásokat meg érdemes eleve jó vízáteresztő talajba, homokkal, sóderrel fellazított drenázsba ültetni, ahol a nyugalmi állapotukban fölösleges víz gyorsan elvezetődik. A nyáriesős, szubtrópusi vagy monszun éghajlathoz közeli vidékekről hozzánk származottakat pedig nyáron készíthetjük fel igazán a mi teleink megpróbáltatásaira: májustól augusztusig gyakori öntözéssel rábírjuk őket a burjánzó növekedésre. Így még egy esetleg nagyon enyhe őszben sem indulnak be újra. Ez utóbbi ugyanis -- mondjanak bármit a szakkönyvek a fagytűrésükről -- biztos halálukat jelenti. 
Kép és szöveg: Hódi Tóth József
  1. Mínusz 30 és plusz 50 fok között bármit elviselő növény Utahból (Yucca stricta)
  2. Nem érzékeny a hidegre a legtöbb sziklakerti növény, de ha talaja nem eléggé vízáteresztő, az vesztét okozhatja
  3. Hideget, szelet, napot egyformán jól tűri a szarumák (Glaucium flavum)
  4. Téli árnyékban marad meg az örökzöld borbolyák lombozata épségben tavaszig (Berberis verruculosa)
  5. A japán ernyőfenyő (Sciadopytis verticillata) nálunk kényes jószág, de párás, szélvédett, félárnyékos helyen télen sem károsodik
  6. A hótakaró -- ha van -- számottevően mérsékli az alacsony növények károsodását. Jégpáncéllá tömörödve viszont fulladást okozhat
  7. A nyírek fehér kérge télen-nyáron akadályozza, hogy a fatest a Nap felőli oldalon túlmelegedjék

Legújabb termékeink